Amikor arról van szó, hogy egy férfi mit keres egy nőben, hajlamosak vagyunk leegyszerűsítve azt mondani, hogy „elsősorban a szépség számít” vagy „csak a belső értékek a fontosak”. A valóság sokkal árnyaltabb és izgalmasabb, hiszen a férfiak vonzalma egyszerre táplálkozik kulturális mintákból, evolúciós örökségből, korábbi tapasztalatokból és egyéni vágyakból. Talán te magad is tapasztaltad, milyen zavarba ejtő tud lenni, ha megpróbálod megfejteni, hogy egy adott férfi miért éppen abba a nőbe szeret bele, akit a környezeted mondjuk kevésbé tart vonzónak, vagy miért keresi valaki újra és újra ugyanazt a női típust. A pszichológusok és szociológusok hosszú évtizedek óta kutatják ezt a témát, és bár az egyéni különbségek óriásiak, vannak bizonyos közös mintázatok, amelyek segíthetnek megérteni, mi is történik a férfi fejében, amikor párt választ vagy amikor beleszeret egy nőbe.
A párválasztási viselkedés evolúciós szemlélete (Buss, 1989) szerint a férfiaknak ősidők óta előny, ha olyan nőt találnak, aki fiatalos és egészséges, mert ez potenciálisan magasabb termékenységgel járhat. Modern köntösbe öltöztetve: a fiatalság és az egészség jelei (például ragyogó bőr, egészséges haj, energikus megjelenés) manapság is komoly benyomást gyakorolhatnak egy férfire. Nem arról van szó, hogy minden férfi szándékosan számolgatna, hogy „vajon milyen eséllyel esne teherbe ez a nő”, hanem inkább egy ösztönös vonzalomról. Ez az evolúciós megközelítés sokáig domináns volt a pszichológiában, ám a mai kutatások (Kenrick & Li, 2000; Zentner & Eagly, 2015) hangsúlyozzák, hogy a kulturális és egyéni tényezők erősen árnyalják ezt a képet. Ugyanúgy, ahogy a nőknek fontos a biztonság és a megbízhatóság, a férfiaknak sem csupán egy testkép jelenti a világot.
Egyre több vizsgálat (Mark et al., 2014) mutat rá arra, hogy a férfiaknak is lényegesek az olyan személyiségjegyek, mint a kedvesség, az empátia, a humorérzék vagy a szenvedély. Amikor a külsőt emlegetik, valójában sokszor a kisugárzásról beszélnek. Nem véletlen, hogy előfordulhat: valaki fotón nem tűnik különösebben feltűnőnek, de élőben sugárzik belőle valami, ami vonzza a tekinteteket. A kutatók ezt a kisugárzást (vagyis a „presence”-t) gyakran kötik a magabiztossághoz, a szociális készségekhez és a saját test iránti pozitív viszonyhoz (Langlois et al., 2000). Egy nő, aki elfogadja önmagát, és nem feszeng állandóan amiatt, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak, gyakran kívánatosabbnak tűnik, mint az, aki tökéletes sminket és frizurát visel, de közben görcsöl a bizonytalanságtól.
Rengeteget hallani a férfiak „vadászösztönéről”. Sokáig úgy gondoltuk, hogy a férfi a kihívást keresi, a nő pedig passzívan kivár. Ma már inkább azt látjuk, hogy a vonzalomban és a párkapcsolatok kialakulásában egyaránt aktív mindkét fél, és a „vadász” narratíva ugyan lehet izgalmas, de nem mindig ad megfelelő magyarázatot. Az viszont igaz, hogy sok férfit vonz, ha egy nő tud önálló lenni, megvan a saját élete, és nem függ teljes mértékben mások véleményétől. A „könnyen megszerezhető” és a „túl elérhetetlen” végletek nem mindig működnek jól. Gyakran éppen az a nő kelti fel a férfi érdeklődését, aki egyszerre mutat barátságot és tart egy pici távolságot is (Bernichon & Cook, 2011). Ilyenkor a férfi érez egy kis kihívást, de nem ütközik falakba. Ez a kettősség serkentőleg hathat a vonzalomra, mert játékos feszültséget teremt.
Akárcsak a nők esetében, a férfiak is vágynak érzelmi biztonságra, bár ezt sokan nem merik hangosan kimondani. Egy 2018-as felmérés (Papp et al., 2018) kifejezetten arra világított rá, hogy a férfiak nagy része szinte ugyanúgy vágyik a lelki támogatásra, a bíztatásra, a megértésre, mint a nők, csak a kulturális sztereotípiák miatt kevésbé nyitottan vállalja be ezeket az igényeket. Sokan belső bizonytalanságot élnek meg: érzik, hogy mennyire jólesne, ha a partnerük meghallgatná őket egy nehéz nap után, de attól félnek, hogy így „kevésbé férfiasnak” tűnnek. Ha egy nő azt sugározza, hogy érdekli, mi zajlik a férfi lelkében, és nem ítéli el, ha az őszintén megosztja a sebezhetőségét, akkor a férfi könnyebben megnyílhat. Ez a fajta érzelmi támogatás mély kötődést alakít ki, és az ilyen párok hosszabb távon is stabilabbnak bizonyulnak (Gottman & Gottman, 2017).
A humor ugyanúgy kiemelt tényező a férfiak számára is, mint a nőknek. Lehet, hogy kicsit másképp értelmezik a humort (például a szarkazmus és az ugratás nagyobb szerepet kap), de a lényeg, hogy a nevetés közös örömteli élmény. Ha a nő kész a viccelődésre, a játékos visszavágásokra, és nem veszi túlságosan komolyan az apróbb csipkelődéseket, akkor a férfi is szívesebben lesz felszabadult. A közös nevetés az egyik legerősebb kapocs, mert – ahogy a szociálpszichológiai kutatások (Provine, 2001) is kimutatták – az együtt nevető párok jobban megbíznak egymásban, és könnyebben oldják a konfliktusokat. A humor ugyanakkor akkor működik jól, ha nem bántó és nem sértő. Ha a férfi érzi, hogy bár lehet humorizálni, a nő tiszteletben tartja az érzékeny pontjait, és fordítva is, akkor ez a játékosság bensőséges légkört teremt.
A lelkesedés és a szenvedély a férfiak számára ugyanúgy vonzó, mint a nőknél. Ide tartozhat minden: a hobbik, az életcélok, a művészeti érdeklődés, a sport, a nagy utazási tervek. Sokan úgy fogalmaznak, hogy szeretnek olyan nő mellett lenni, aki „bele tud feledkezni valamibe”, aki nem unott, hanem energiát sugároz. Mindegy, hogy ez éppen tánc, zene, társadalmi munka vagy bármi más, a lelkesedés átragad. A férfi így azt érzi, hogy a nőnek vannak saját belső erőforrásai, és nem csupán a kapcsolatból próbál mindent kivenni (Miller & Perlman, 2009). Egy nő, aki képes örömmel beszélni a kedvenc témáiról, inspirálóvá válik, és a férfinak kedve támad csatlakozni hozzá, támogatni őt, vagy legalábbis megismerni azt a világot, ami ezt a szenvedélyt kiváltja. Sok esetben ez vezet erős intimitáshoz is, mert a közösen átélt élmények vagy akár a kölcsönösen megtapasztalt lelkesedés mélyíti a kapcsolatot.
Klasszikus téma, hogy a férfiak mennyire szeretik, ha egy nő gondoskodó. Ez sokszor félreérthető, mert nem arról van szó, hogy „anyapótlékot” keresnének, hanem inkább arról, hogy jólesik az a fajta melegség, figyelmesség, ami a valódi gondoskodásból fakad (Fowers, 2000). Ez lehet olyan apróság, hogy a nő észreveszi, ha a férfi fáradt, és készíti neki a kedvenc teáját, vagy egy kedves üzenettel biztatja egy stresszes munkahelyi helyzetben. A gondoskodás jelzi, hogy a nő törődik a másik érzelmi és fizikai jóllétével, és ezzel tulajdonképpen értékes visszajelzést ad: „Fontos vagy nekem, és észlelem a szükségleteidet.” Egyébként maga a férfi is szívesen veszi át ezt a szerepet, sokan kifejezetten keresik, hogy gondoskodhassanak a partnerükről. Ilyenkor ez a kölcsönös odafigyelés mindkét félben erősíti az érzelmi biztonságot.
A kommunikációs stílus elképesztően sokat számít. Egy nő, aki jól és őszintén kommunikál, megkönnyíti a férfi dolgát, mert kevesebb a félreértés. Sokan küzdenek azzal, hogy „nyomokat” hagynak, ráutaló magatartással, sejtetésekkel próbálják elmondani a vágyaikat vagy a panaszukat. Egyes férfiak nehezebben dekódolják az ilyen jelzéseket, ezért egyszerűen nem értik, mit akar a nő közölni. Ha valaki világosan, de nem bántóan vagy számonkérőn fogalmazza meg, hogy mi esik neki rosszul, vagy miben szeretné a változást, az hosszú távon rendkívül vonzóvá válhat. Ezzel nem azt mondom, hogy minden nőnek folyamatosan kimondott szavakban kell megfogalmaznia a gondolatait. Bőven beleférnek a finom utalások, de egy bizonyos fokú egyértelműség megkönnyíti a kapcsolati harmóniát (Tannen, 2007). A férfiak – néha közhelyesnek tűnik, de mégis igaz – szeretik a praktikus megoldásokat, és ha egy nő pontosan átadja az információt, kevesebb a felesleges vita, több a közös öröm.
Ami a szexualitást illeti, a férfiak számára nemcsak a testi vonzerő számít, hanem az, hogy a nő mennyire nyitott a közös felfedezésre, kommunikációra, és hajlandó-e elmondani, mi jó neki. Gyakori tapasztalat, hogy a férfiak ugyanúgy bizonytalanok lehetnek, mint a nők, de erről ritkábban beszélnek. Félnek attól, hogy esetleg nem tudnak megfelelni a partnerük vágyainak. Egy olyan nő, aki kész felfedezni és megmutatni, hogy mit szeret, aki mer élvezetet kérni, aki nem szégyelli a saját testét vagy a vágyait, felszabadítóan hat. Ez egyfajta érzelmi és testi bizalom, ami nagyon erős köteléket teremthet (Lehmiller, 2018). Nyilván a személyes határokat, ízlést, tempót tiszteletben kell tartani, de ha a nő nem passzív elszenvedője a szexnek, hanem aktív résztvevő, akkor a férfi is sokkal inkább érzi, hogy egy közös kaland részesei.
Nem lehet megkerülni a közös célok és értékrend kérdését. Fiatal korban lehet, hogy a kaland, az újdonság varázsa a fő motiváció, de ahogy telnek az évek, a férfiaknál is fontosabbá válik, hogy a partnerrel hasonló jövőképet lehessen felépíteni. Ha valaki teljesen más életstílust képvisel, mint amit a férfi szeretne, előbb-utóbb konfliktusokhoz vezethet. Például ha a nő világutazó, sosem szeretne gyerekeket, és mindig új kihívásokat keres, miközben a férfi inkább egy nyugodt, családalapító típus, akkor idővel a feszültség felgyűlik. Sokan azért keresnek olyan partnert, akivel legalább alapvető kérdésekben (otthon, gyerekvállalás, hosszú távú tervek) összhang van (Surra & Bochantin, 2016). Ez a közös nevező nem zárja ki, hogy legyenek külön hobbik vagy eltérő személyiségvonások, de a legalapvetőbb célok és értékek terén jó, ha létezik némi egyetértés.
A függetlenség témája nagyon érdekes. Sok férfi elmondja, hogy vonzó az a nő, aki nem kapaszkodik állandóan, hanem megvan a saját élete, baráti köre, saját projektjei. Ezzel együtt létezik egy másik oldala a történetnek: a férfi is szereti érezni, hogy szükség van rá. Ez a kettősség nem ellentmondás, inkább egyfajta egyensúlykeresés. Inspiráló lehet az, ha a nő ambiciózus, céljai vannak, és nem attól teszi függővé az egész életét, hogy a férfi mellett mit kap. Ugyanakkor az, ha valaki sosem kéri a másik segítségét vagy támogatását, időnként egyfajta elzárkózásnak is hathat. A férfi sokszor boldogan felajánlja a segítségét, és attól érzi magát „erősnek”, hogy a nő elfogadja ezt (Gray, 2012). Ezt a határvonalat persze finoman kell kezelni: a teljes kiszolgáltatottság és a teljes elutasítás között van egy egészséges középút, amelyben a nő autonóm, de nem kizárólagosan zárja ki a férfit a megoldásokból.
Amikor a férfiak a „természetességet” vagy a „spontaneitást” említik, gyakran arra gondolnak, hogy egy nő ne játsszon meg magát. Ez nem azt jelenti, hogy ne sminkelje magát vagy ne öltözzön szépen, hanem inkább azt, hogy amit tesz, azt önmagáért, a saját öröméért tegye. Ha valaki állandóan a külső visszajelzésekre koncentrál, vagy folyamatosan szerepet játszik a kapcsolatban, az hosszú távon fárasztóvá válhat. Egy őszinte és fesztelen személyiség gyakran sokkal bájosabb a férfi számára, mert ekkor érzi, hogy nincs rejtett szándék vagy manipulatív háttér. A kapcsolati pszichológia (Gottman & Silver, 1999) régóta kimutatta, hogy a nyílt, transzparens kommunikáció és a valódi én felvállalása a tartós kapcsolatok egyik alappillére.
A férfiaknak is van igényük egy kis „kényeztetésre”. Ez nem csak fizikai dolgokra korlátozódik, mint például a masszázs vagy a kedvenc étel elkészítése, hanem érzelmi és szellemi téren is. Sokan szeretik, ha a nő érdeklődik az iránt, amit ők szeretnek, még ha nem is mindenben osztozik a lelkesedésükben. Például ha a férfi odavan a focicsapatáért, a nő nem feltétlenül válik hatalmas drukkerré, de néha jól esik, ha a nő legalább megkérdezi, hogy sikerült a meccs, és egy kicsit meghallgatja a férfi kommentárjait. Ezzel a gesztussal azt üzeni, hogy tiszteletben tartja a férfi saját kis világát, és nem akarja azt elnyomni. Ez fordítva is igaz: a férfi is kötelességgel tartozik, hogy érdeklődjön a nő tevékenységei iránt. A kölcsönös érzelmi és intellektuális figyelem erősíti a kötődést (Holmes & Johnson, 2009).
Sokan vitatkoznak arról, hogy mennyire számít a társadalmi státusz vagy a végzettség. Bizonyos férfiak kifejezetten értékelik, ha egy nő magasan képzett, és ez intellektuálisan kihívást jelent, mások pedig jobban szeretik, ha a nő esetleg a háztartásra koncentrál. Ez azonban függ az egyéni preferenciáktól és a kulturális környezettől is. Nem lehet általánosan kijelenteni, hogy a férfiak a diplomára vagy a státuszra „buknak”. Inkább az a fontos, hogy a nő legyen szenvedélyes vagy legalább tudjon beszélni arról, mi érdekli. Ha ez megvan, akkor a férfi azt érzi, hogy egy tartalmas kapcsolat van kialakulóban. Ahol a nő lelkesen beszél a hivatásáról vagy a hobbijáról, az nem elriasztja, hanem inspirálja a férfit (Fowers, 2000).
A temperamentum is meghatározó. Vannak férfiak, akik inkább a csendes, visszafogott nőt kedvelik, mert önmaguk is kissé introvertáltabbak. Mások pont azt szeretik, ha a nő tüzesebb, szociálisan aktívabb, mert így „kiegészítik” egymást. A lényeg az, hogy legyen egy összhang, amelyben a felek érzik, hogy nem ütköznek folytonos konfliktusba a másik személyiségéből fakadó eltérések miatt. Ha valaki hiperaktív, állandóan menne, a másik pedig csakis otthon szeret ülni, akkor rövid távon lehet, hogy ez izgalmas kontraszt, de hosszú távon nehéz lesz kompromisszumot találni. A férfiak többsége tehát valahol azt keresi, hogy a nő temperamentuma passzoljon az övékéhez, vagy legalább legyen rá valamiféle nyitottság (Carver, 2006).
Vannak, akik szerint a férfiakban mélyen gyökerezik a vágy, hogy ők legyenek a „problémamegoldók”. Ezzel óvatosan kell bánni, mert nem akarunk visszasüllyedni a régi klisékhez, de a kutatások (Gray, 2012) azt mutatják, hogy sok férfinak önértékelési forrást jelent, ha egy nőnek segítséget nyújthat, vagy megoldást találhat egy gondra. Ilyenkor érezheti magát hasznosnak és kompetensnek. Ha a nő teljesen kizárja ezt a lehetőséget, mondván, „én mindent egyedül intézek”, akkor előfordulhat, hogy a férfi kevésbé érzi, hogy helye van a kapcsolatban. Ugyanakkor ott a másik véglet is, amikor valaki minden apró problémával a másiktól várja a megoldást, az pedig megint túlterhelő lehet. Ezért beszélhetünk megint az egyensúlyról: egy magabiztos nő, aki bizonyos helyzetekben örömmel fogadja a férfi támogatását, megerősítheti a férfit abban, hogy fontos szerepe van.
Felvetődik a kérdés, hogy mennyire „szükséges” a nőnek megfelelni a társadalmi szépségideálnak. A valóság az, hogy igen sok férfi elmondja: persze, lehet, hogy elismerően néz egy címlapra kívánkozó modellre, de a valódi kapcsolatban nem ez az egyetlen, ami számít. A közelség, az érintések minősége, a beszélgetések, az érzelmi biztonság sokkal mélyebb élményt jelentenek. Az esztétikum vonzó lehet, de önmagában kevés egy hosszú távú kötelékhez (Hatfield & Sprecher, 1986). Az is lényeges, hogy a nő harmóniában legyen a saját testével. Ha valaki állandóan elégedetlen, és negatívan beszél magáról, időnként a férfi sem tudja, hogyan reagáljon, és frusztráció alakulhat ki a kapcsolatban. A pozitív testkép és a magabiztosság sokkal fontosabb, mint a tökéletesen ideális testalkat.
A férfiak is vágynak arra, hogy a kapcsolatban legyen valami „közös küldetés”. Ez lehet a gyerekvállalás, egy közös vállalkozás, vagy csak egy közös hobbi, amit szívesen csinálnak együtt. Nagyban erősíti az elköteleződést, ha a felek úgy érzik, van valami nagyobb cél, amiért mindketten dolgoznak (Aron & Aron, 1997). Akár a mindennapi apró célok (közös lakás felújítása, közös kert gondozása) is növelik az összetartozás élményét. A férfinak így nemcsak arról van szó, hogy „van egy szép barátnőm/feleségem”, hanem arról, hogy „mi együtt építjük az életünket, terveink vannak, és kölcsönösen számíthatunk egymásra”.
A bizalom a legmeghatározóbb pillérek egyike. Ha egy nőben azt látja a férfi, hogy az ígéreteit betartja, következetes, és nem játszmázik, az rendkívül vonzó. A modern párkapcsolatokban, ahol a korábbi évtizedekhez képest kevesebb a fix szabály, a feleknek újra és újra kialakított kereteket kell teremteniük. Ha valaki megbízhatóan jelzi, hol tart, mit érez, és nem egyik pillanatról a másikra változtatja a véleményét mindenről, az megnyugtató. Még a konfliktusokat is könnyebb megoldani, ha megvan a hit abban, hogy a másik nem hagy faképnél az első nehézség után. Ezzel szoros összefüggésben a férfiak is keresik a hűséget, bár erről néha sztereotípiák élnek, miszerint csak a nőkre jellemző a monogámia igénye. A valóságban a biztonságos kötődéshez a férfiak is gyakran igénylik, hogy érezzék: a nő tényleg őket választotta, és nem csak átmeneti megoldásnak tekinti a kapcsolatot (Guerrero et al., 2011).
Ha összegezni próbálom, mit keres egy férfi egy nőben, akkor valójában ugyanarra a komplexitásra jutok, amit a nők esetében is látunk. A külső megjelenés, a testbeszéd és a „kémia” a kezdeti vonzalom szempontjából sokszor elkerülhetetlen, de ennél jóval többről van szó. Fontos a nő személyisége, a szociális készségei, a kommunikációja, a humora, a melegsége, a magabiztossága, a kisugárzása, az érzelmi támogatása. Ott vannak a közös célok, a közös jövőkép, az értékrend, a temperamentum-összeillés és a mindennapi életben nyújtott lelki stabilitás. A férfi számára is sokszor ugyanolyan fontos a kapcsolaton belüli intimitás, a lélek rezdüléseinek megosztása, csak a kulturális minták miatt ezt kevesebbszer látod kimondva. Azt sem szabad elfelejteni, hogy éppúgy, mint a nőknél, a férfiaknál is nagy egyéni különbségek lehetnek. Van, aki az érzékeny, introvertált művészlelkületre esküszik, van, aki az energikus, társasági központú nőre. Pont ettől színes a világ.
A leglényegesebb talán az, hogy mindkét félnek tisztáznia kell a saját vágyait és értékeit. Minden egyes férfi keres valamit, amitől úgy érzi, kiteljesedhet egy kapcsolatban. Lehet, hogy ez a humor, lehet, hogy a kaland, vagy a közös csönd, esetleg a gondoskodó légkör. Lehet, hogy a karrier felé terelgető, inspiráló partner, vagy éppen a nyugodt otthon melege. Nincs két egyforma forgatókönyv, de amikor a találkozás megtörténik, sokszor elég egy apró gesztus, egy mosoly, egy jól elkapott beszélgetés, hogy a férfi rádöbbenjen: „Na, pont erre a nőre vágytam.” Amikor ez kölcsönössé válik, akkor jön létre az a vonzás, amibe mindkét fél képes belehelyezni magát. Így a férfi megtalálja azt a női minőséget, ami a legmélyebb szinten érinti meg, akár testileg, akár lelkileg, akár mindkettőben.
Irodalomjegyzék
Aron, A., & Aron, E. (1997). Self-expansion model of motivation and cognition in close relationships and beyond. In J. G. Adair (Ed.), Advances in Experimental Social Psychology. Academic Press.
Bernichon, T., & Cook, J. (2011). The interplay of approach and avoidance in romantic desire. Journal of Sex Research, 48(2), 118–126.
Buss, D. (1989). Sex differences in human mate preferences: Evolutionary hypotheses tested in 37 cultures. Behavioral and Brain Sciences, 12(1), 1–49.
Carver, C. S. (2006). Approach, avoidance, and the self-regulation of affect and action. Motivation and Emotion, 30(2), 105–110.
Fowers, B. J. (2000). Beyond the Myth of Marital Happiness. Jossey-Bass.
Gottman, J., & Gottman, J. (2017). The Natural Principles of Love. The Gottman Institute Press.
Gottman, J., & Silver, N. (1999). The Seven Principles for Making Marriage Work. Harmony Books.
Gray, J. (2012). Men Are from Mars, Women Are from Venus. Harper Paperbacks.
Guerrero, L. K., Andersen, P. A., & Afifi, W. A. (2011). Close Encounters: Communication in Relationships. SAGE.
Hatfield, E., & Sprecher, S. (1986). Mirror, Mirror…: The Importance of Looks in Everyday Life. SUNY Press.
Holmes, B. M., & Johnson, K. R. (2009). Where fantasy becomes reality: Media exposure, relationship beliefs and normative romantic experiences. Journal of Social and Personal Relationships, 26(2–3), 279–289.
Kenrick, D. T., & Li, N. P. (2000). The Darwin is in the details. Psychological Inquiry, 11(1), 1–7.
Langlois, J. H., Kalakanis, L., Rubenstein, A. J., Larson, A., Hallam, M., & Smoot, M. (2000). Maxims or myths of beauty? Psychological Bulletin, 126(3), 390–423.
Lehmiller, J. (2018). Tell Me What You Want: The Science of Sexual Desire. Da Capo Press.
Mark, K. P., Janssen, E., & Milhausen, R. R. (2014). Infidelity in heterosexual couples. Sexual & Relationship Therapy, 29(1), 68–83.
Miller, R. S., & Perlman, D. (2009). Intimate Relationships. McGraw-Hill.
Papp, L. M., Liss, M., Erchull, M. J., & Godfrey, H. (2018). The dark side of men’s emotional support. Journal of Marriage and Family, 80(4), 949–961.
Provine, R. R. (2001). Laughter: A Scientific Investigation. Penguin.
Surra, C. A., & Bochantin, J. (2016). Turning points and relationship development in intimate relationships. In A. Vangelisti & D. Perlman (Eds.), The Cambridge Handbook of Personal Relationships. Cambridge University Press.
Tannen, D. (2007). You Just Don’t Understand. HarperCollins.
Zentner, M., & Eagly, A. (2015). A sociocultural framework for understanding partner preferences of women and men. Psychological Inquiry, 26(3), 227–235.
