Gondoltál már bele, mi lenne, ha valaki soha nem élne szexuális életet? Nem átmenetileg, nem egy pár hónapos vagy éves szünetről van szó, hanem úgy igazán: egy férfi, aki életének végéig nem szexel, és nem is tervez. Első pillantásra talán furcsának tűnhet, vagy rögtön azt kérdezed, hogy „ez mégis hogyan lenne lehetséges?”, pedig számos olyan élethelyzet, vallási vagy személyes meggyőződés, esetleg egészségi állapot létezhet, amely ezt eredményezheti. És vajon milyen következményekkel járna? Lehet-e ettől még teljes értékű, boldog, egészséges életet élni? Vagy automatikusan számolni kell lelki, testi problémákkal? Szeretném egy kicsit kibontani ezt a kérdést, hogy lásd, a teljes kép ennél sokrétűbb.
Sokan gondolják, hogy a „szex nélkül élni” egyszerűen lehetetlen, hiszen a vágy annyira bele van kódolva a férfi biológiájába. Ez részben igaz is: evolúciós szempontból a nemi késztetésünk afféle fennmaradási ösztön, ami arra késztet, hogy utódokat hozzunk világra, közben pedig a testi és lelki öröm funkciójaként is szolgál. Ha azonban valaki tényleg soha nem él szexuális életet, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy teljesen hiányzik belőle a vágy vagy a nemi késztetés, csupán előfordulhat, hogy különböző okokból tudatosan vagy kényszerűen lemond róla. A hipolibidó (csökkent nemi vágy), az aszexualitás, a vallási vagy spirituális gyakorlatok, a hosszan fennálló párkapcsolati nehézségek, netán a merevedési problémák vagy más egészségügyi állapotok is elvezethetnek egy olyan helyzetbe, hogy a férfi végül soha nem szexel.
Az orvosi és pszichológiai kutatásokban is fellelhető néhány tanulmány, amelyek megpróbálják megragadni a szexuális élet teljes hiányának testi-lelki következményeit. Bár nagyon kevés az, aki tényleg tudatosan és egész életén át szexmentesen él, mégis akadnak olyanok, akik hosszú időre kiterjedő cölibátust vagy önkéntes absztinenciát vállalnak. Hasonlóan megvizsgálták szerzetesek, szerzetesi közösségek, illetve egyes aszexuális orientációjú csoportok életmódját. A legtöbb kutatás arra jut, hogy a testi vonatkozások valójában nagyban függnek más tényezőktől is, például a maszturbáció jelenlététől vagy hiányától, a hormonális egészségtől, az általános életmódtól és a stresszkezeléstől.
Vannak, akik úgy hiszik, hogy ha egy férfi „nem ereszti ki” soha, vagyis nincs sem ejakuláció, sem orgazmus, akkor felhalmozódik a prosztatában a váladék, és ez prosztata-megbetegedéshez vezethet. Részben igaz, hogy a gyakori magömlés bizonyos kutatások szerint (pl. Leitzmann és mtsai., 2004, Journal of the American Medical Association) összefüggésben áll az alacsonyabb prosztatarák-kockázattal. Ez persze nem jelenti azt, hogy aki soha nem szexel, az biztosan prosztatarákos lesz, de statisztikai összefüggések léteznek. A maszturbáció, illetve a spontán éjszakai magömlés (ún. „pollúció”) azért sok férfinél eleve biztosítja, hogy ne legyen a prosztata túlterhelve. Az is megeshet, hogy a test magától kiüríti a felgyülemlett váladékot spontán nedves álmok során, még akkor is, ha a férfi nem él szexuális aktust. Ebből a szempontból tehát nem feltétlenül igaz, hogy a „szexuális nulla” teljesen nulla is marad: a test sokszor talál módot a „szelepre”.
Sokan a pszichés szempontot tartják sokkal kritikusabbnak: a szexuális együttlét hiánya alááshatja az önbecsülést, különösen, ha a férfi kényszerből nem szexel, mert mondjuk nincs partnere, vagy merevedési gondjai miatt kerüli a helyzetet. Sok férfi fejében erősen él a férfiasság és a potencia összekapcsolása. Ha valaki soha nem élhet át közösülést, az akár súlyos önbizalomhiánnyal, depresszióval, szorongással járhat. De vajon ez automatikus-e? A kutatások nem ezt támasztják alá. Az attitűd, a belső hozzáállás kiemelten számít. Az aszexuális emberek például gyakran teljes életet élnek, nem szenvednek a szex hiányától, mert egyszerűen nincs rá igényük. Ilyenkor a hiány nem is hiány, hiszen belül nincs vágy, amitől elesnének, vagy ami frusztrálná őket. Egy 2013-as tanulmány (Prause és mtsai., Archives of Sexual Behavior) arra hívja fel a figyelmet, hogy az aszexuális férfiak és nők pszichológiai jólléte egyáltalán nem rosszabb, mint azoké, akik rendszeresen szexelnek. Tehát az, hogy a szex hiánya automatikusan szenvedést eredményez, nem általános érvényű.
De mi van akkor, ha valaki vágyik rá, mégsem jut el odáig soha? Ez egy másik forgatókönyv: lehet, hogy erős gátlások, szociális szorongás, trauma vagy merevedési zavar áll mögötte. Ilyen esetben a szexuális élet elmaradása valóban belső konfliktusok sorát indíthatja el, akár depressziót, frusztrációt okozhat, hiszen a férfi úgy érezheti, kimarad valamiből, amit mások szinte természetesnek vesznek. Itt jön be a kultúránk által táplált kép: a „férfiasság” egyik fokmérője az, hogy van-e szexuális élete, sőt, mennyi partner, milyen sűrűn, milyen teljesítménnyel. Ha valaki ettől teljesen elzárva érzi magát, az leépítheti a motivációt és az önértékelést. Ám az is látszik, hogy a problémát rendszerint nem maga a szex hiánya, hanem az ehhez kapcsolódó belső és külső nyomás, szorongás, kudarcélmény generálja. Az egyik legnagyobb stresszforrás a modern férfiak számára, hogy úgy érzik, a teljesítményük a szexuális téren is mérce. Ha sosem volt részük benne, felmerül, hogy bizonytalanok: „Vajon meg tudnám csinálni? Elég jó lennék? Hogyan reagálna a partnerem?” Ez a pszichés teher sokaknál erőteljesebb, mint maga a testi vágy hiánya.
A hormonális hatásokról is érdemes beszélni. Egy általános férfitestben a tesztoszteron fontos szerepet játszik a libidó fenntartásában, az izomtömeg és a csontsűrűség szempontjából is. Ha valaki soha nem szexel, az önmagában még nem jelenti, hogy a tesztoszteronszintje leesik. Sok tényező szabályozza a hormontermelést, és a rendszeres ejakuláció hiánya nem feltétlenül csökkenti drasztikusan a tesztoszteront. Egy 2016-os kutatás (Exton és mtsai., Hormones and Behavior) például rámutat, hogy a szexuális ingerlés, az orgazmus okozhat átmeneti tesztoszteronszint-emelkedést, de hosszú távon a szervezet képes más ingerekkel is fenntartani a megfelelő hormonkoncentrációt. Előfordul persze, hogy a teljes libidóhiány tükröz alacsony tesztoszteronszintet, de ennek háttere is lehet genetikai, endokrinológiai, vagy éppen a stressz, elhízás, mozgáshiány.
Sokan a „stresszlevezetést” említik, mint a szex egyik fontos szerepét. Valóban, a szexuális aktus során endorfinok, oxitocin, dopamin szabadul fel, és ez mind segít a feszültségoldásban, a kötődésben, a nyugodtabb alvásban. Ha valaki soha nem szexel, nyilván meg kell találnia más módokat a stresszkezelésre. Ez lehet sport, meditáció, művészi tevékenység, bármilyen szenvedély, amiben feloldódik. A lényeg, hogy a pszichés egyensúly fenntartható szex nélkül is, de valószínű, hogy tudatosabban kell pótolni azokat a folyamatokat, amelyekből a szex során egyébként energiát merítenénk.
Az intimitás hiányát is érdemes megemlíteni, mert a szex nem csak a testiségről szól, hanem a kötődés, a meghittség, a gyengédség egyik fontos terepe is lehet. Ha valaki soha nem szexel, akár elszigetelődhet az intim érintésektől, ami hosszú távon fokozhatja a magányérzetet, a depresszióra való hajlamot. Ugyanakkor tudni kell, hogy az intimitás nem kizárólag a szexből fakadhat. Lehet, hogy valaki egy nagyon mély, szeretetteljes kapcsolatot alakít ki, amelyből szándékosan hiányzik a szex (például vallási meggyőződés), mégis van ölelés, érintés. Ha valakinek ez működik, nem feltétlenül szenved a szex hiánya miatt. A society és a kutatások (lásd Bass és mtsai., 2019, Journal of Social and Personal Relationships) is jelzik, hogy az ölelés, a kézfogás, a testi gyengédség hasonlóan endorfint és oxitocint szabadít fel, mint maga a szexuális aktus, bár persze más intenzitással.
Térjünk rá a társadalmi dimenziókra. A férfiasságot annyira összekapcsoljuk a szexuális teljesítménnyel, hogy aki soha nem él szexuális életet, gyakran stigmatizálva érezheti magát, vagy ő maga is szégyelli, hogy „lemarad”, „nem teljesít”. A barátok társaságában visszatérő téma a „nőzés”, a kalandok, a hódítás, és ha valaki sosem tud hozzászólni, az kirekesztődhet, kellemetlenül érezheti magát. Ez a nyomás pszichológiai szempontból káros is lehet, hiszen azt a benyomást kelti, hogy szex nélkül nincs igazi férfiasság. Pedig sok történelmi személyiség élt cölibátusban – gondoljunk egyes szerzetesekre, szentekre, akár tudósokra, akik tudatosan a szexuális késztetésüket alkotásba, vallási tevékenységbe vagy tudományos munkába transzformálták. Nem kell naivan azt hinni, hogy mindegyikük feltétlenül boldog volt, de egyáltalán nem kizárt, hogy néhányan igenis kiegyensúlyozott lelki állapotba kerültek így. Vagyis a „soha nem szexelni” lehet egy spirituális döntés, ami valakinek beválik.
Ha a pornó hatását és a modern szexuális kultúra képét nézzük, elképzelhetetlennek tűnhet, hogy valaki végigélje az életét anélkül, hogy legalább kipróbálná a szexet. De ha reálisan nézzük, előfordulhat, hogy valaki aszexuálisnak születik, vagy gyerekkori traumák, erős vallási kötöttségek, netán egészségügyi okok miatt (például súlyos mozgáskorlátozottság, idegrendszeri károsodás) sosem jut el odáig. Ilyen esetekben sem lehet kijelenteni, hogy az élet automatikusan boldogtalan. Inkább azt kell nézni, hogy a személy maga hogyan éli meg, milyen megküzdési stratégiái vannak, és ki tudja-e teljesíteni önmagát egyéb területeken: munkában, hobbikban, kapcsolatokban.
A maszturbáció kérdése is idetartozik, hiszen ha egy férfi soha nem él nemi életet, de rendszeresen maszturbál, akkor biológiailag mégiscsak van orgazmus, ejakuláció, és a lelki oldalon is megtapasztalhat valamilyen szintű felszabadító érzést. Ebben az esetben nem igaz, hogy „teljesen szexmentes” életet él, hiszen a szexuális önkielégítés is a nemi vágy megélésének egyik formája. Megint más helyzet, ha valaki még maszturbálni sem hajlandó, vagy valamilyen oknál fogva fizikailag képtelen rá. Ilyenkor a felgyülemlett feszültséget más módokon kell oldani, lehet, hogy a test magától spontán oldja pollúcióval.
Az orvosi gyakorlatban az is előfordul, hogy az ilyen férfiaknál a merevedési funkciót sem igazán ellenőrzik, amíg valami gondot nem észlelnek a hormonrendszerben vagy a prosztatában. Vannak, akiknél a tesztoszteronszint csökkenése miatt csökken a libidó, és emiatt nem is vágyják a szexet, ám ez betegségként is felfogható. Ha valaki teljesen jól érzi magát, nincs panasza, és a hormonszintje is rendben, akkor hiába nincs szex, lehet, hogy semmi baja nem lesz hosszú távon sem. Ugyanakkor a legtöbb urológus és andrológus megerősíti, hogy a rendszeres nemi élet (vagy legalább maszturbáció) segít a prosztata egészségének fenntartásában, a kismedencei vérkeringés javításában, és a pszichés oldalon is stresszcsökkentő hatása lehet. Tehát orvosi szempontból általában „ajánlott” valamilyen formában kiélni a szexuális szükségleteket, de ha valaki mégsem teszi, az nem feltétlenül katasztrófa, hanem inkább egyéni döntés vagy kényszerpálya, amit más tényezők erősen befolyásolnak.
Lehet arról is beszélni, hogy a partnerkapcsolat oldaláról a szex hiánya miként hat. Ha egy férfi soha nem szexel, akkor vagy nincs párkapcsolata, vagy pedig egy szexmentes párkapcsolatban él. Létezik a „lat” (living apart together) vagy a „plátói házasság” modell, de nagyon ritka, hogy mindkét fél maradéktalanul elégedett legyen a szexuális érintkezés teljes hiányával. Persze aszexuális pároknál ez előfordulhat, de tipikusan, ha az egyik fél vágyik a testiségre, a másik pedig nem, abból hosszú távon konfliktus lesz. Itt jön be a párterápia vagy a szexterápia szerepe, amely segíthet kideríteni, hogy mi áll a szex hiányának hátterében, és van-e bármilyen kompromisszum, amivel javíthatnák a helyzetet.
Felmerül továbbá a magány és a korai halálozás, betegségek kapcsolatának kérdése. Különböző epidemiológiai vizsgálatok (Holt-Lunstad és mtsai., 2015, Perspectives on Psychological Science) kimutatták, hogy a társas kapcsolatok hiánya, az elszigetelődés negatívan hat az egészségre, és növelheti a halálozási kockázatot. Persze a társas kapcsolatok hiánya nem egyenlő a szex hiányával, de sokszor összefügg, hiszen a szex hiánya jelezhet romantikus kapcsolat nélküli, magányos életet. A magányos férfiak nagyobb eséllyel válnak depresszióssá, jobban hajlamosak a káros szokásokra (például túlzott alkoholfogyasztás, dohányzás), ami kihat a szív- és érrendszeri kockázatokra és más krónikus betegségekre. Mindennek azonban nem a szex hiánya az elsődleges oka, hanem a társas támogatás hiánya, a szeretet nélküli vagy izolált életmód.
Összességében, ha megkérdezed, mi lenne, ha egy férfi soha nem szexelne, azt mondanám, erősen függ attól, hogy ez önkéntes döntés-e, vagy kényszer, és hogy a férfi belső világa, érzelmi, pszichés állapota, valamint testi adottságai, hormonrendszere miként alkalmazkodik. Biológiai szempontból nem törvényszerű, hogy megbetegszik, viszont kis mértékben nőhet a prosztatarák egyes kockázati tényezőinek esélye, és ha stressz, frusztráció, vágyhiány, kielégítetlenség társul hozzá, akkor lelki zavarok, depresszió, szorongás is kialakulhatnak. Ha viszont aszexuális, vagy vallási okokból kiegyensúlyozottan fogadja el a cölibátust, előfordulhat, hogy semmi negatív hatást nem tapasztal.
A társadalmi elvárások többnyire nehézzé teszik ezt, hiszen a legtöbb kultúrában a szexualitás bizonyos formában jelen van, és a férfi identitás elválaszthatatlannak tűnik tőle. A „soha nem szexelni” gondolata általában magányosnak, hiányosnak tűnik a kívülállók szemében. De ismerünk példákat szerzetesekre, remetékre, aszexuális emberekre, akik évtizedeken át éltek szex nélkül, és elmondásuk szerint nem szenvedtek tőle. Igaz, nem is keresték ezt az élményt.
Ha tehát egy férfi soha nem szexel, attól még – orvosi értelemben – nem hal bele, nem nullázódik le a férfiassága, de a testi és lelki jóllétét nagyban meghatározza, milyen érzelmi hozzáállással, milyen társadalmi és személyes környezetben történik mindez. Lehet, hogy valaki inkább megelégszik a maszturbációval és nem érez hiányt, míg más képtelen feldolgozni a „kimaradást”, és komoly belső válsággal küzd. Abban azonban a kutatók többsége egyetért, hogy a szexuális kiteljesedés – vagy legalább a szexuális energia valamilyen formájú megélése – általában pozitív hatással van a fizikai egészségre és a pszichés egyensúlyra. Vagyis, ha valaki vágyik rá, de valamilyen okból mégsem kerül sor soha szexuális együttlétre, fontos, hogy kezelje a negatív érzéseit, szükség esetén keressen terápiás segítséget, nehogy a frusztráció eluralkodjon rajta.
Tehát nincs egyetlen, mindenkire érvényes forgatókönyv arról, mi történik, ha egy férfi soha nem szexel. Biológiai és lelki értelemben is egyéni különbségek vannak. Van, aki kiegyensúlyozottan tud élni szex nélkül, mert nem hiányzik neki, vagy mert spirituális úton valami mást tekint fontosnak, és van, aki beleroppan az elfojtott vágyba, vagy súlyos gátlások hálójában találja magát. A modern társadalom nyomása és a belső késztetések közötti feszültség sokkal inkább meghatározhatja a lelkiállapotot, mint maga a szexuális aktus hiánya. De ha egészen fizikai síkon vizsgáljuk, a legtöbb kutatás szerint a rendszeres ejakuláció (legyen az szex vagy maszturbáció útján) jótékonyan hathat a prosztata egészségére és a stressz-szintre. Ezért orvosilag sokszor javasolják, hogy aki teheti, éljen is vele. De ettől még lehet, hogy ha valaki soha nem szexel, sőt nem is ejakulál, akkor is viszonylag rendben lesz, csak más módon éli meg a testét és a lelkét. A lényeg, hogy tudd, nem létezik mindenkire érvényes sötét végkifejlet, ám a pszichés és szociális vetületek sokkal fontosabbak, mint az gondolnánk.
(Hivatkozások néhány említett kutatáshoz:
Leitzmann, M. F. és mtsai. (2004). Ejaculation Frequency and Subsequent Risk of Prostate Cancer. JAMA 291(13).
Prause, N., és mtsai. (2013). Asexuality: Classification and Characterization. Archives of Sexual Behavior 42(5).
Exton, S. A. és mtsai. (2016). The Role of Androgens in the Modulation of Human Sexual Function. Hormones and Behavior 84.
Bass, B. et al. (2019). The Power of Platonic Touch: Oxytocin Release during Nonsexual Physical Contact. Journal of Social and Personal Relationships 36(7).
Holt-Lunstad, J., és mtsai. (2015). Loneliness and Social Isolation as Risk Factors for Mortality. Perspectives on Psychological Science 10(2).)
